Összes regisztrált az oldalakon: 12830
 
  Előfizetés a Zöld Újságra Boldog névnapot kívánunk Zakariás Profil |  Regisztráció Név:  Jelszó:
   
  Címlap Archívum Fórum Médiaajánlat Kapcsolat
 
 
  Görbe Nóra – Harcban a macskalevesért

– Tizenegy évvel ezelőtt kertes házba költöztünk. Akkor Anna lányom kilenc-, Marci három esztendős volt. Lelkesen kezdtünk próbálkozni a kutyákkal, mert egyértelműnek tűnt, hogy állandó házőrzőt tartsunk. Kísérleteztünk szobai ölebbel és kerti kutyussal, de egyik sem vált be. Nehézséget jelentett, hogy minden nap azonos időben etessük, sétáltassuk őket. Na és a nyaralás körüli gondok! Idővel rájöttünk, hogy lelkileg inkább a macska passzol hozzánk Az első cicapárt négy éve egy fotós lánytól kaptam. Két fiú volt – egy hófehér, rózsaszín fülű és egy koromfekete kis kandúrt. Rá egy évre Marci osztálytársnője egy macskával az ölében érkezett hozzánk. Az édesapjának elege lett belőle. Megsajnáltuk és úgy voltunk vele, hogy még egy elfér a lakásban, így a négylábú csapat egy lánnyal, Rozival bővült. A negyedik cica rendszeresen a kertajtónkban ült. Nem sok időbe telt: őt is befogadtuk. A feketéből színész lett – A fekete cica egy véletlen folytán a filmszínészetbe is belekóstolt. Az új Linda-sorozat egy jelenetében volt egy macska-szerep: át kellett szaladni Bodrogi Gyula előtt. Egy napot forgatott a cicám. Mindenki rá vigyázott … nehogy elszökjön. És ha még fokozható a kényeztetés: a teljes stáb egész nap dédelgette. – Mit csinálnak egész nap a macskák? – Hát nincs rossz dolguk.! Legtöbbször jóllakottan, szépen sorban hevernek a fűben. Túlzásba nem viszik a mozgást. Bár nem is akadályozzák egymást, hisz mindegyiknek más szokásai vannak. Két csoportba szoktam osztani őket: a lustákra és a lustábbakra. A tulajdonságokat illetően a legmozgékonyabb a kislánycica, a fehér fiú a legkövérebb, a fekete nagy csavargó, csak a kajáért jár haza. A szürke „befogadott”, kezdetben jámbor volt, de mára már utolérte a többit ravaszság terén. – Hallgatnak a nevükre? Csak a lány cicának van neve, őt Rozinak hívjuk. A többieknek a hivatalos nevüket sem nagyon használjuk. A fekete korábban Bagira volt, a fehér Jojó. De mostanság leginkább Fekete cica, Szürke cica, Fehér cica néven szerepelnek. – Étkeztetés? – El vannak kényeztetve! A csirkét nagyon szeretik. Az ételmaradékokon kívül macskaleveset szoktam nekik készíteni. A csirkeaprólékot felteszem főni ételízesítős vízbe. Amikor megpuhult, hozzáteszem a csirkemájat és szívet. Ha elkészült a cicavacsora, akkor őrzöm a lábost, amíg cicusok körülöttem ücsörögnek. Erre azért van szüksége, mert egyszerűen nincs türelmük kivárni, amíg meg nem hűl az étel. Így nem egyszer előfordult, hogy megégették a szájukat. Ezt elkerülve legtöbbször közelharcot kell vívnunk az ételért. Az állattartás mellett igyekszem mást is tenni, szeptemberben például egy az Állatorvosi Egyetemen tartott kisállatbarát-nap házigazdája voltam, ami a gyerekeket a felelős állattartás felé terelgette. Nagyon fontos lépésnek tartom, hogy már gyerekkorban elkezdjük az efajta nevelést. Örülök, hogy az Országgyűlés nemrég megszavazta a Büntető Törvénykönyv azon módosítását, amely bűncselekménynek minősíti az állatkínzást.


2004.április

További interjú alanyaink

Bács Ferenc
Balázs Fecó
Bíró Ica
Csepregi Éva
Delhusa Gjon
Détár Enikő
Dr. Czeizel Endre
Dr. Lenkei Gábor
Dr. Ranschburg Jenő
Etka Anyó
Falusi Mariann
Gundel Takács Gábor
Hegyi Barbara
Jónás Rita
Judy
Kárpátia
Koltay Gábor
Levente Péter
Makovecz Imre
Nagy Tamás – Nox
Pregitzer Fruzsina
Prof. Dr. Török Szilveszter
Révész Sándor
Schobert Norbi
Stohl András
Szabó Dénes
Szepes Mária
Tihanyi Tóth Csaba
Usztics Mátyás
Varga Miklós
Vavyan Fable
Vikidál Gyula
 

 























websas.hu