A trófeát nagy becsben tartja

- A sikeres vadászat egyik jelképe a trófea. Fontos ez Önnek?
- Kétfajta vadász van, az egyik a húst, míg a másik a trófeát tartja nagy becsben. Én az utóbbi kategóriába tartozom, bár nem a trófea nagysága a lényeg, hanem a hozzá fűződő élmény. Minden egyes trófeáról el tudom mondani, hogy mikor és hol szereztem. Ilyenkor nemcsak az erdőrész jut eszembe, hanem a barátok, akikkel együtt jártunk ott.
- Mire a legbüszkébb?
- A feleségemmel közösen voltunk kint az erdőben és lőttem egy vadkant, amelynek 21,45 centiméteres agyara volt. Szép nap volt, és a zsákmány sem volt semmi.
- Azt hittem, a szalonkát említi...
- Természetesen a szalonkához is szép élményeim fűződnek. Erről tudni kell, hogy a vadásztilalmat követően először ezt a madarat lehet elejteni. Ez nagy esemény, ekkor veszem elő újra a „sörétest", és ismét kimehetek az erdőbe. Nagyon értékes zsákmány, mivel nehéz puskavégre kapni. Csak hajnalban és napszálltakor repül tíz-tizenöt percet. Éppen ezért az apróvadak közül egyedül a szalonkának van trófeája, amire ha szert tesz az ember, szarvasbőgésig viselnie kell a kalapja mellett. Ebből aztán tudják a többiek, hogy ki hány szalonkát lőtt. Nekem egyet sikerült két éve, de szalonkából ez nagyon szép eredmény. Ezért is nőtt a szívemhez.
- Egyszer a lányait is elvitte. Hogy érezték magukat?
- Szerintem nagyon élvezték. Úgy ültek a fűben, mint két gomba. Nagyot nevettek, amikor látták, hogy az apjuk négykézláb keresi a madarat. Éppen lelőttem a szalonkát. Ekkor jöttem rá, hogy nem vittem magammal zseblámpát, így kénytelen voltam a keresésnek ezt a módját választani.
- Vadászkutyája is van?
- Nincs, mert nem tudnék annyi idő tölteni vele, amennyit kellene. Az igazi vadászkutyával együtt kell lakni, nem bezárni egy ketrecbe, és csak néha kiengedni. Ott kell aludnia a vadász ágya mellett.
- Mikor volt utoljára vadászni?
- Három nappal ezelőtt voltam és holnap megyek újra.
- Eredmény?
- Nem lőttem semmit, de nem voltam elkeseredve. Nem a vad elejtése a lényeg, hanem az, hogy a szabadban vagyunk és hallom az erdőzúgást. A dolog szépsége már a készülődés izgalmával kezdődik. Aztán ott az erdőben az illatok, a neszek, a várakozás csendje. Az jó. Ott nem művészuraznak, ott Stohl Bandi vagyok.

A rituálé

- A vadászat nem öldöklés!?
- Nem szabad, hogy az legyen. Nem véletlen, hogy a vadászatnak megvan a saját rituáléja, amit illik betartani. Mi több, ez adja az egész sava-borsát. A leterített vadat például nem szabad azonnal lerohanni. Egy szarvas nem múlhat ki úgy, hogy mohón föléje hajolnak elejtői. A lövés után várni kell jó tíz percet, az állat hadd múljon ki egyedül, magában. Ha ez a kis idő eltelt, az úgynevezett utolsó falatot oda kell adni neki. Ez néhány szál abból, amit utoljára evett az állat, ezt szokás a szájába tenni. Majd jöhet a töretátadás. A vad elejtőjének kalapjára tűznek a társak egy-egy kis gallyat, amit a közvetlen közelben törtek le, s benedvesítették a frissen elejtett állat vérével. Ezután jön a munka. A vadászat ugyanis nem abból áll, hogy kivárjuk az állatot, majd elejtjük és kész. A vadat ott, a helyszínen szakszerűen ki kell zsigerelni, húsát az autóra tenni, s a hűtőházba beszállítani. A vad húsa ugyanis nem az őt elejtő vadászé. Ez az adott vadásztársaságot illeti meg, persze a vadász kaphat a húsból valamennyit. Ez a valamennyi a kompetencia, ami vadásztársaságonként változó mennyiséget jelent. Ahol én vadászom, ott ez negyven kiló. De ha többet szeretnék, természetesen vásárolhatok belőle.
- Lényeges a fegyver? Ragaszkodik hozzá?
- Ugyan nem vagyok az a fajta, aki állandóan a fegyvert pucolja, de számomra is nagyon lényeges, hogy olyan puskám legyen, amiben megbízok. Ez az, amin nem szabad spórolni. Szeretem a vaskosabb fegyvereket, ami jól illik a ruhámhoz és kényelmes. A nagyon drága fegyvereket - mint az öltönyt - méretre készítik.
- Ön készíttetett már ilyen drága példányt?
- Igen, egyszer volt egy méregdrága sörétes puskám. Bevallom, nem jó szájízzel mentem vele vadászni. Látványos volt és a vadásztársaknak a második megjegyzése az volt: Szép fegyver! Mennyibe került? Innentől kezdve már nem úgy kezeltek, mint egy hétköznapi vadászt.
- Tagja a Magyar Vadászok Kulturális Egyesületének. Milyen feladatot látnak el?
- A szervezet elsődleges célja, hogy megváltoztassa a közvélemény hozzáállását a vadászathoz. Nem úgy vannak megítélve a vadászok, amilyenek valójában. Nagyon sok a negatív előítélet. Szeretném ezt a dolgot tisztába tenni. Ha ismert vagyok és kinyithatom a számat valami érdekében, akkor miért ne tegyem. Remélem, tényleg tudunk tenni valamit ez ügyben.
- Úgy tudom, szeret lovagolni is. Saját lova is van?
- Sprintnek hívják. Nyolc éves magyar félvér. Hobbi ló, semmilyen sport célra - sem ugratásra, sem távlovaglásra - nem használom. Kizárólag arra, ha ki akarok kapcsolódni, akkor fölpattanok a hátára és kimegyek a telekre. Erre a célra tökéletes.
- Hol tartja Sprintet?
- A fóti Gyermekvárosban van egy lovarda. Eredetileg is itt lakott a ló. Nagyon kedvesek a tulajdonosok, rendes, lelkiismeretes a lovászfiú is, így hát meghagytam ott.
- Említette a távlovaglást. Kipróbálta már?
- Nem, de a terveim között szerepel. Ahhoz komolyan fel kell készülnie úgy a lónak, mint a lovasnak. 40-50 kilométert végiglovagolni, azt fenékkel, háttal és derékkal is bírni kell.
- Mit próbált ki még?
- Ugratni már sikerült. Egy versenyen konferanszié voltam. Ezt a feladatot lóhátról kellett végrehajtanom. Ekkor rábeszéltek, hogy egy jó díjugrató lóval ugrassak. Tetszett a dolog, sőt már a fogathajtásba is sikerült belekóstolnom.