- Mi az, ami önnek elsőként beugrik a magyar kultúra hallatán?
- Az, hogy egyre szegényebbek vagyunk ezen a téren. Már úgy értem, hogy a magyar kultúra az utóbbi időben nem tud eléggé fejlődni. Mert nincs rá tere, lehetősége. Sem a filmgyártásban, sem a színházi világban, sem a televízióban. Nem tud terjedni, és nem tudja a nehézségeket megoldani. Biztos vagyok benne, hogy az utóbbi másfél évtizedben végbement változások oda is hatottak. Nem akar rosszat ez a kor. Jobbat akar, csak úgy látszik, még nem jött el az ideje. Azoknak, akik ezt irányítják, sok mindenre oda kell figyelniük. Sokszori elhallgattatás és bezártság után nagyon nehéz kinyílni, és mindent tudni, ami történik a világban. Amikor a magyar kultúráról beszélünk, akkor csak azon gondolkozom, hogyan lehetne a közönséghez jobban szólni.
- Ön szerint Magyarországon ma mi a kultúra célja?
- Minden kulturális megnyilvánulás a közönségért van. Nagyon sok könyvet adnak ki, köztük igazán jó könyvek kerülnek az olvasó elé, persze olyan áron, amit nem lehet mindig megvásárolni. Ez hozzátartozik ahhoz a rendszerhez, amiben vagyunk, az átalakulás küszöbén. És egy ilyen változás nem megy gyorsan végbe. Demokráciát megtanulni, elsajátítani, és abban élni meglehetősen nehéz dolog. Gondolom. Nem tudom ugyanis, hogy mi a demokrácia. Csak sejtem. De jól hangzik. Ha valóban olyan, amilyennek hirdetik, akkor az majd nagyon jó lesz, csak jó lenne lassan eljutnunk nekünk is oda a kultúrában. Úgy érzem, jelenleg kevés pénzből kell olcsót csinálni, és az olcsó szórakoztatásra megy el minden pénz. Holott a közönségnek nem erre van igénye.
- Ez nem volt mindig így?
- Nem. A közönség most is szeretne nagyon jó, értékes színdarabokat látni, klasszikusokat megismerni, és mindezt olyan felfogásban, amely nem idegen tőlük. Nincs szükségünk olyan rendezésre, ami elviszi a tárgytól a lényeget, és látványba megy át. Sok ilyen példa volt az utóbbi időben. Sajnos olyan kort élünk, ahol a rendezők az érdekességeket akarják megmutatni, nem az életünket.
- Ön a fővárosban él?
- Igen. Miskolc és Győr után kerültem fel Budapestre.
- Nem vágyik vissza?
- Nagyon vágyom, csak nem tudnék megélni. Azt hittem, hogy a színházból az országban mindenütt meg lehet élni. Valóban lehet, de nem olyan színesen, mint Budapesten. Jó, hogy eljött ez a mobiltelefonos időszak, mert így könnyen utolérhető vagyok. Ugyanis mára megváltoztak az igények. Ha nem találják meg az embert könnyen, nem néznek utána jobban. Nem azért mondom, mert én többet igényelnék, hanem azért, mert nem találják meg például Kállai Ferencet sem. Tehát van olyan eset, amikor mindegy, hogy ki játssza el a szerepet.
- Mit kellene másképpen csinálni?
- Ne nézzünk hátra. Menjünk előre. Szülessenek jó színházvezető egyéniségek, olyan gazdasági szakemberek, szponzorok, akik a kultúrát szeretnék terjeszteni, a magyar kultúrát. Nagy szükségünk van rá, hogy megmaradjon a nyelvünk, a kultúránk. Magyarország maradjon meg. Mert ha behatol ide az idegen tőke - márpedig be fog -, akkor mi lesz velünk? Mikor mindenki majd csak angolul meg franciául akar beszélni? Legyenek itt inkább olyan iskolák, tanfolyamok a külföldiek számára, ahol ők megtanulhatnak magyarul. Beszéljenek itt magyarul és mi is beszélünk angolul Angliában, és franciául Franciaországban. Tiszteljük egymás nemzetét, önérzetét, etikáját, nyelvét, szokásait, hagyományait!
- Volt olyan munkája, fellépése, amit szívesen megismételne?
- Megmondom őszintén, a nyíregyházi VIDOR Fesztivál nagyon él bennem. Nagyon fontos, hogy a humor ne maradjon ki az életünkből. És az egészséges humor, az mindig jót tesz az embernek. A magyar embernek pedig van humora.
- Ön vicces ember?
- Nagyon szeretek nevetni, viccelni, tréfálkozni, és nevettetni is. Általában vidám ember vagyok.
- Ön az egyik olyan hazai színész, akinek a hangjáért odáig vannak - elsősorban a hölgyekre gondolok. Volt olyan esete, hogy valaki a hangja után lett szerelmes önbe?
- Remélem, hogy nem. Mert ha csak a hangom alapján, akkor az nem semmi. Én erről nem tehetek. Így születtem. A hangomat kieresztem. Az, hogy milyen a hangom, nem érdekel. Az már inkább, hogy mire vagyok vele képes. Az utóbbi időben már csak a nagyon érces, kemény, durva hangok érdeklik a szinkronrendezőket. De én is szinkronizálok azért. Legutóbb a „Gyűrűk urában" a Gandalfot szinkronizáltam.
- Mit szeretne még elérni azon túl, ami már eddig sikerült?
- Amíg élek, szeretnék dolgozni, ha lehet, olyan vezetőkkel és rendezőkkel, akik a közönségért élnek. Csakúgy, mint én. Ez a vágyam.