Összes regisztrált az oldalakon: 12830
 
  Előfizetés a Zöld Újságra Boldog névnapot kívánunk Zakariás Profil |  Regisztráció Név:  Jelszó:
   
  Címlap Archívum Fórum Médiaajánlat Kapcsolat
 
 
  Tihanyi Tóth Csaba – Kishúgom, bátyuskám

Gyerekkorom óta színész és énekes szerettem volna lenni - mondja Tihanyi Tóth Kinga. A kijelentéssel, bátyja - a Barátok Közt Novák Lacija, - Tihanyi Tóth Csaba is egyet ért. Az álom mindkettőjüknél megvalósult. Ma színészként és énekesként lépnek a publikum elé. A Tihanyi Vándorszínpad társulatával, többek mellett a „Kishúgom, bátyuskám" című operett-musical összeállítással járják az országot. A színpadon remekül megértik egymást. De vajon azon kívül is ilyen jó összhangban vannak?
- A Barátok Közt mellett gyakran lépsz fel zenés produkciókban is. Eszerint az éneklés sem áll távol tőled.
- Csaba: - A sorozat előtt énekes-színészként dolgoztam. Játszottam operett, musical és zenés vígjáték darabokban, sőt táncdalokat is énekeltem. Immár hat éve működik a Tihanyi Vándorszínpad társulatom. A fő profilunk az operett. A repertoárunkban Kálmán Imre és Lehár Ferenc zenés összeállítás, musical műsorok szerepelnek. Előadásaink többségében a Honvéd Kamara Művészegyüttes, az Operaház karigazgatója és tenoristája, Drucker Péter, a Győri Nemzeti Színház társulatához tartozó húgom, Kinga valamint Bognár Rita, a Balaton TV műsorvezetője; aki egyben a menyasszonyom, lép fel rajtam kívül. Van ezenkívül egy mesetársulatunk is, ebben, a sorozat miatt - hiszen egy héten átlag három napot forgatunk - , én magam már nem tudok játszani, de ez a csapat is több száz előadást tudhat maga mögött.
- Csaba most éppen egy megfázással küszködik. Ilyenkor minden előadást lemondtok?
- Csaba: - Soha nem mondtam még le egyetlen fellépést sem. Össze tudom úgy szedni magam, hogy a néző nem vesz észre semmit ebből a levertségből, fáradtságból vagy akár a betegségből. A színpadnak van egyfajta varázsa, amitől minden probléma egy időre elmúlik. Többször előfordult, hogy valakinek fájt a foga, mikor elindult a darab, a keserves kin elmúlt, de amikor lelépett a színpadról ismét jöttek a fájdalmak.
Kinga: - Egyszer fordult elő, hogy betegség - hangszál problémák - miatt kénytelen voltam lemondani az előadást.
- A munkátok egyben a hobbitok is. Jut még ezen kívül másra időtök?
Csaba: - A színház és a televízió az életem. Emellett imádok utazni, múzeumba járni és filmet nézni. Az az álmom, hogy egyszer a Broadway-en megnézek egy előadást.
Kinga: - Imádom a munkámat. Szabadidőmben szívesen olvasok, és járok színházba. Utazni én is szeretek. A vőlegényem holland, így legtöbbször Hollandia az úti célom.
- Milyen viszonyban vagytok a sporttal?
- Csaba: - Imádok sakkozni és pókerezni. Az utóbbi időben nincs játékpartnerem, így ez most kimarad. Tizennyolc éves korom előtt aktívan sportoltam, de ezt követően az életem úgy alakult, hogy egy kicsit lustább szakaszba kerültem. Egy jó táncra azért mindig kapható vagyok. Kondi- és fitnesz terembe nem járok. Most egy kicsit túlsúlyos vagyok, ezért nagyon odafigyelek az étrendemre.
- Kinga: - Szívesen megyek a friss levegőre. Imádok futni vagy sétálni, sőt ha időm engedi, akkor irány az uszoda.
- Apropó étkezés. Azt hallottam, hogy hamarosan nagy kanállal esztek.
- Csaba: - Igen, májusban esküvőm lesz. Harminchat éves koromban beköti a fejemet a mennyasszonyom. A Szent István Bazilikában sorra kerülő egyházi ceremóniára százhatvan vendég hivatalos. Ott lesznek a rokonok, kollegák és a Berényi Kft. valamennyi dolgozója, a részvényesekkel együtt. A lakodalom helyszíne pedig egy belvárosi szalon lesz: az étlapon számtalan finomság mellett sült libacomb és töltött káposzta is szerepel majd.
- Kinga: - A párommal mi is tervezzük a lakodalmat, de még az időpontot nem tűztük ki. Nagyon várom már, de előtte még a bátyám esküvőjén fogok tanúskodni. Boldog vagyok, hogy olyan sógornőm lesz, akit szeretek és tisztelek. Jó barátok vagyunk.
- Mindketten kedvelitek az állatokat?
- Kinga: - A napokban egy feketerigó költözött az ereszünk alá. Szívesen hallgatom, amikor énekel. Minden állatot szeretek. Nemrég mutattuk be az „Igazmondó juhász" című darabomat, amiben egy kisbárány karakter is szerepel. A bemutató jól sikerült. A színészkollegák nem csak az alakítássukkal tették emlékezetessé, de számtalan meglepetéssel is. Természetesen valamennyiüktől bárány formájú ajándékot - kulcstartót és kisebb-nagyobb kabalákat - kaptam.
- Csaba: - A macskák és a kutyák nagy kedvelője vagyok. Belvárosban élünk, ahol nem tudok állatokat tartani. Ha majd kertes házba költözünk, akkor mindenféleképpen beszerzek valamilyen házikedvencet.
- Hogyan jellemeznétek egymást?
Kinga: - A népszerűség, semmit sem változtatott Csaba személyiségén. Most is ugyanolyan őszinte, szerény, mint tíz évvel ezelőtt volt. Ha ideje engedi, nyugodtan beszélget az emberekkel. Imádom, hogy mindig jó kedélyű. Jó testvér, mindig számíthatok a segítségére.
- Csaba: - Nagyon erős közöttünk a szeretet. Fontosak vagyunk egymásnak. Ha valamilyen probléma van, azt meg tudjuk beszélni. Tehetségesnek tartom Kingát, és csak a legjobbat tudom róla mondani.


2004.május

További interjú alanyaink

Bács Ferenc
Balázs Fecó
Bíró Ica
Csepregi Éva
Delhusa Gjon
Détár Enikő
Dr. Czeizel Endre
Dr. Lenkei Gábor
Dr. Ranschburg Jenő
Etka Anyó
Falusi Mariann
Görbe Nóra
Gundel Takács Gábor
Hegyi Barbara
Jónás Rita
Judy
Kárpátia
Koltay Gábor
Levente Péter
Makovecz Imre
Nagy Tamás – Nox
Pregitzer Fruzsina
Prof. Dr. Török Szilveszter
Révész Sándor
Schobert Norbi
Stohl András
Szabó Dénes
Szepes Mária
Usztics Mátyás
Varga Miklós
Vavyan Fable
Vikidál Gyula
 

 























websas.hu