- Igazán otthonosan mozog történelmi témákban. Filmjei a magyarság régmúlt történelmét tárgyalják. Honnan a történelem ilyen szintű ismerete és szeretete?
- Egyrészt otthonról, másrészt a könyvekből építkeztem és nyilván maga az érdeklődés is egyfajta adottság. Valószínűleg a szüleim is felelősek azért, hogy a történelmet már gyerekkorom óta szeretem. Olyan családba születtem, ahol az általam körbejárt kérdések élő, eleven kérdésként voltak jelen. Édesapám a történelem iránt érdeklődő ember volt, akinek az otthoni magánkönyvtárában egymás mellett sorakoztak a történelemi jellegű könyvek. És az évek múlásával, ahogy nőttem, az aktuális könyveket mindig a kezembe adta. Édesanyám pedagógus volt. Elvitt múzeumokba történelmi festményeket nézni, elvitt színházba, operába történelmi darabokra. Sokoldalúan merült fel otthon a történelem iránti érdeklődés. Persze az érdekesebb, sikamlósabb témáknál a szüleim is lehalkították a hangjukat. Mert a „falnak is füle van!" - mondták. Sok titok lebegett körülöttünk.

A filmes és a történelem iránti érdeklődésem mindig párhuzamosan futott. Életemben egy igen jelentős fordulópont jött el 1983. augusztusában, amikor az „István, a király" című előadást bemutattuk a Budapesti Városligetben, a Királydombnál. Az elképesztően nagy közönségsikerből kiderült számomra, hogy az emberek lelke mélyén óriási érdeklődés van a történelem nagy kérdései iránt.
István király és az államalapítás ideje olyan korszak, ahol létrehoztunk, és nem elbuktunk valamit. Azzal az előadással ez a szerencsétlen sorsú nép öntudatára ébredhetett, és kikeveredhetett abból az évtizedeken keresztül belénk sulykolt kisebbrendűségi érzésből, hogy mi mindig rossz oldalon álltunk, mi mindig elbuktunk dolgokat, mi soha nem tudtunk igazán megoldani nagy történelmi ügyeket. Akkor világosan éreztem, hogy az emberek ráhangolódtak az István - Koppány konfliktusra, ami egy tragikus nagy konfliktusa volt a magyar történelemnek, de ennek árán végül mégiscsak létrejött az állam, megtörtént István megkoronázása.
Tüntetésszerű szeretet vett körül bennünket. A filmforgatással egybekötött rendhagyó szabadtéri előadáson a produkció és a közönség együtt gondolkodó, együtt érző közösséggé vált, ami nagyon ritkán adatik meg az ember életében.

Lépjünk kicsit vissza. A rock-operát egy nagysikerű koncertfilm előzte meg.
Szerencsésen alakult a pályakezdésem és pályatársaimtól eltérően én a főiskola befejezése után (1979) már 1980-ban hozzákezdhettem a Nemeskürthy István tanár úr által vezetett Budapest Filmstúdióban első mozifilmem előkészületeihez. Ez egy zenés film volt, ami A KONCERT címet kapta. Az Illés zenekart támasztottam fel, ami akkor már 7-8 éve nem létezett. Összehoztunk egy nagy koncertet és azt vettük fel több kamerával. Ez volt az első magyar koncertfilm, ami nagy siker hozott és másfélmillió ember nézte meg a mozikban. Voltaképp ennek a sikere alapozta meg Nemeskürthy bizalmát, aki ezt követően az „István, a király" létrehozásával bízott meg. Ez lett aztán az első magyar rockopera film. Elindult a pályafutásom, és a főiskola után 2-3 évvel a közönség megismerte a nevemet. Az „István, a király" átütő sikere folytán az irigyeim száma is megszaporodott. Sok ledorongoló véleményt is kaptam, több irányból jött a támadás. Egyrészt a filmben használt nemzeti jelképek okán. Gyakorlatilag ezzel a produkcióval el is kezdődött egy vita, amely mind a mai napig tart.

A magyar nemzeti jelképek túlzott használatát kérték számon Öntől?
Azért lehet erre rákérdezni, mert nincsenek rendben a dolgok. És nem voltak rendben '83-ban sem. Nincsenek rendben '90 óta sem. Gyakorlatilag itt egy gyökereit vesztett és egy történelemszemlélettel nem rendelkező, saját történelmét nem ismerő, következésképp: egy erre nem építkező, a szilárd nemzettudatot nélkülöző, szerencsétlen, összevissza tudatú nép él a Kárpát-medencében. Én ezt messze nemcsak a szocializmus által fémjelzett évtizedekre értem. Ez a gyökértelenség, nemzettudatbeli zavar a XX. század szellemi hozományaként 84 évre vezethető vissza.
Minden olyan kérdés, amely a magyar történelemmel, és a nemzeti öntudattal kapcsolatos, az iszonyatosan élő, eleven. (Elég a Teleki Pál szobor körüli vitás helyzetre gondolni, ami napjainkban zajlik.) Én ezekkel a kérdésekkel foglalkoztam a Juliánus barát című filmben, 1990-ben, aztán sokkal hatványozottabban a „Honfoglalás" film készítésekor 1996-ban, 2001-ben pedig a Szent László király életét és a Szent Korona kialakulásának történelmi időszakát bemutató Sacra Coronában.

1983-ban még nagyon váratlanul ért és nehezen tudtam feloldani magamban azt az iszonyatos ellentmondást, hogy bár milliónyi ember szerette a filmet és a rockoperát, ennek ellenére mégis elképesztő, becsületsértő ledorongolásokat kaptam, aminek semmi köze nem volt a színházi vagy a filmkritikához. Volt és van is olyan, akinek nem érdeke, hogy a magyar történelemről őszintén beszéljünk, vagyis hogy egy emelkedett szemléletű, egy öntudatos, egy világos és tiszta fejű, a gyökereihez, a kulturális identitásához visszataláló nép éljen itt Magyarországon és a Kárpát-medencében. MIÉRT? Mert azzal a néppel mindig baj van. Az a nép kérdez és válaszokat vár. Szóval a magyar nem egy birkatudatú nép. Ha itt egy öntudatos, magát, a saját múltját meghatározó, a feladatait magának kijelölő, a perspektíváit meghatározó nép élne, azzal mindig probléma lenne, arra figyelni kellene, azzal egyezkedni kellene, ... így egy sor olyan problémához jutunk el, amivel nem akar a politika foglalkozni. Én természetesen a filmjeimmel két dolgot szeretnék. Egyrészt egy emelkedő történelmi pillanatot bemutatni, másrészt ezt egy központi konfliktus segítségével megoldani, amin a néző elgondolkodik.

Dokumentum sorozatában sajátos megközelítésében mutatja be a Trianoni eseményeket. Hogyan mutatná be ezt az összeállítást?
Trianon hosszú idő óta foglalkoztat engem, hisz a XX. század története ma is borzasztóan fontos. Az egész XXI. század, a harmadik évezred célkitűzéseit nem leszünk képesek meghatározni anélkül, hogy a XX. századot ne dolgozzuk fel. Úgy gondolom, hogy a huszadik század - sajnos - egész ezeréves államiságunk történetének szellemi mélypontja. Alapvető kiinduló pont lehet az első világháború időszaka, az utána következő forradalmi időszak (1918-1919), és az ezt követő 1920-as Trianoni békediktátum, ami alapvetően meghatározta a két vh. közötti Magyarország sorsát. Sokkal tágabb értelemben a 1945 utáni életünket, a szovjet befolyás alatt álló övezetbe kerülésünket, hisz 1947-ben - tudjuk jól - újra megpecsételték Párizsban a Trianoni békeszerződést, tehát másodszor is egy békediktátum áldozatai lettünk. Meg kell találnunk a választ arra, hogy egy globalizálódó, egységesülő Európai világban milyen lehetőség van a Trianoni dilemma oldására. Sokan mondanak, hogy ha majd légiesen átjárhatóak lesznek a határok, akkor mindez önmagától megoldódik. De vajon tényleg így van-e ez? Mivel ezek a dolgok számomra nagyon fontosak, ezért én egy nagy ívű dokumentumfilmet, az én Trianon-víziómat szerettem volna felmutatni. Ez az ominózus, „Velünk élő Trianon" címet viselő, 14 részből álló filmsorozat, aminek természetesen szervezem egy játékfilmben történő megfogalmazását is.

Mi egyelőre még a dokumentumfilmet sem láttuk ...
De bízzunk abban, hogy majd előbb-utóbb látni lehet. Március 7-én indult volna a sugárzás az m2-n, de levették a műsorról. Levelek, telefonhívások érkeznek száz számra, mert az emberek nem értik a változtatás okát. Ennek a sorozatnak nyilván nem volt különösebb reklámja, csak műsorra tűzték. Elképzelhetőnek tartom, hogy ezzel a lépéssel az érdeklődés még jobban rávetül a filmsorozatra. De azért ne legyünk naivak! Tudjuk, hogy ez korszak nagyon sokfajta érzékenységet vet föl országhatáron belül és kívül egyaránt. Trianonról nem szívesen beszél az európai történelmet meghatározó nagyhatalmak sora, akik az egész európai egységesülésben Magyarország helyét és szerepét is kijelölték.
Azt vizsgáltam, hogy a 84 év alatt a mindenkori magyar társadalom hogyan viszonyult ehhez a kérdéshez, hogyan próbálta ezt feldolgozni és arra fut ki az egész sorozat, hogy vajon milyen feloldási, megoldási lehetőségei lehetnek ennek az egységesülő európai tendenciák közepette. Nyilvánvaló, hogy valakiknek ez már probléma, és a Trianonnal összefüggő kérdések felvetése is szúrja a szemét. És gondolom, hogy a médián kívüli erők működtek közre abban, hogy a televízió vezetése végül is levette a filmsorozatot a műsorról és elhalasztotta a sugárzást. Nagyon bízom abban, hogy itt nem valamiféle betiltásról van szó, hanem tényleg csak elhalasztásról.
A televízió nem közölt velem indokokat. Leveleket írtam az illetékeseknek, de ezek egyelőre válasz nélkül maradtak.
Arra nem leszek hajlandó, hogy valamilyen főcenzori útmutatás mellett ezt megvágjam, átszerkesszem. Ez az én Trianon-vízióm, még egyszer hangsúlyozom. Ehhez természetesen segítségül hívtam történészeket, írókat, költőket, tanárokat, egyetemistákat, népművelőket. Közel százan beszélnek a sorozatban, én is többször megszólalok. Lehet, hogy egy másik alkotó, mást gondol erről, másképp hangsúlyoz. De én így gondolom. Nagyon remélem, hogy ez nem marad dobozban a rendszerváltozás 15. esztendejében, hanem ha megnyugodnak egy kicsit a - valakik által, valahol fölhergelt - szenvedélyek, akkor nagyközönség számára is hozzáférhető és látható lesz.