A rágógumi gyártása William Wrigley philadelphiai kereskedő nevéhez főződik. A férfi 1891-ben mint szappanárus érkezett Chicagóba, csupán néhány dollárral a zsebében. Vásárlóinak saját készítéső szappanjai mellé természetes aromákkal ízesített rágót adott ajándékba. Amikor rájött, hogy ez mennyire népszerő - különösen a gyermekek körében - felhagyott a szappanárusítással, és kísérletképpen piacra dobta az első modern rágógumit.

Wrigley egy üzleti zseni volt. Ez már a reklámozás idején is jól látszott. Gyönyörő lányok százait alkalmazta, akiket „Wrigley lányai"-nak nevezett. ők aztán naphosszat sétálgattak Chicago és New York utcáin, és ingyen osztották a rágógumit - Wrigley szerint több millió darabot.

A reklámtábla-fronton is nagy ütemben „nyomult" a rágó. Állítólag volt olyan tábla, amely több vasúti kocsi oldalán húzódott végig, és hossza meghaladta a másfél kilométert.

Az átütő üzleti sikert a második világháború hozta meg, amikor a kereskedő fia, akinek már gyárai mőködtek, kitalálta, hogy a kormány napi három rágót biztosítson az amerikai katonáknak, ezzel segítve őket a relaxálásban.

1944-ben a teljes rágó-készletet az amerikai hadsereg katonái kapták, akik a tengerentúlon előszeretettel osztogatták is azt a helyi gyerekeknek. Egyes állítások szerint a katonákat nemegyszer gyerektömeg követte a rágók miatt. Nem lehet csodálkozni azon, hogy ennek hatására szinte az egész világ megismerte az új „édességet".

Csupán a szocialista országokban ódzkodtak tőle, mondván, hogy a rágógumi - akárcsak a cola - a kapitalista fiatalok ajzószere, s mint ilyen természetesen kerülendő. Aztán változtak az idők, és ledőltek a rágózás útját álló utolsó falak is. Ma már egyedül Szingapúrban tiltják, ahol a hatóságok súlyos pénzbírságot rónak ki terjesztőire és fogyasztóira.

Az évek során sokan támadták a rágógumit, mondván, hogy fogszuvasodást okoz. Ma viszont az orvostudomány épp az ellenkező véleményen van: a cukor nélküli rágó meggátolja a szuvasodást - állítják. A rágás során ugyanis a nyálképződés fokozódik, s ez köztudottan semlegesíti a szájban keletkező, fogszuvasodást előidéző savakat.

Tehát a cukormentes rágóknál fogszuvasodástól nem kell tartanunk. A televízióban sugárzott reklámokat viszont kritika illeti. Igaz ugyan, hogy az étkezés után elfogyasztott cukormentes rágók csökkentik a száj pH-értékét, az viszont már nem, hogy ilyenkor a szájápolást elintézhetjük egyetlen rágógumi elfogyasztásával. Étkezés után a lepedékréteg és az abban lévő baktériumtömeg a fogak felszínén marad és ezt egyetlen rágógumi sem képes eltüntetni.

A cukormentes rágónak is van persze ellentábora. Ezek a light-termékek mesterséges édesítőszerrel, leggyakrabban aszpar-tammal készülnek - holott az aszpartam káros, esetenként daganat-keltő hatásáról könyvtárnyi irodalom született. (Részletesebben olvashatnak erről e számunk Aszpartam címő írásában)

A rágófogyasztás tehát nem helyettesíti a szájápolást, viszont jó szolgálatot tehet, ha gyorsan kell közömbösíteni a kellemetlen leheletet.

A rágónak egyetlen igazán károsító mellékhatását ismerjük: az órákon át tartó, folyamatos rágcsálás következtében a rágóízület elfárad és a száj nyitásakor az állkapocs megfájdulhat. Ennek lehetnek olyan következményei, melyek gyógyítása már szakorvosi feladat.

A rágózás szokás, sokak szerint pótcselekvés, melyről igen nehéz leszokni. Azonban jó lenne, ha minden rágózó tisztában lenne a fogyasztás „llemtanával". A rágó nem arra való, hogy léggömböt fújjanak belőle és használat után az asztallap alá vagy a mozi-szék karfájára ragasszák. Vagy épp kiköpjék az utcán, hogy az utánuk sétáló napokra, szerencsés esetben csak órákra kapjon egy ragacsos talpalávalót... SM