1928 nyarán Alexander Fleming egy Staphylococcus nevő baktériumtörzs tenyésztésével foglalkozott a londoni St. Marry’s kórház fertőző betegségek osztályán. Háromhetes szabadsága után visszatérve azt tapasztalta, hogy az asztalon felejtett tenyésztőcsészék tartalma valahonnan idegen gombaspórákkal fertőződött.

Az eltelt időszak alatt az időjárás kedvezően alakult, először a gombák elszaporodására alkalmas hővös napok jöttek, majd ezt követték a baktériumok számára megfelelőbb meleg napok. Az újra munkához látó Fleming észrevette, hogy a gombatelep környékén a baktériumtelep átlátszóvá vált, mintha feloldódtak volna a Staphylococcusok. Mint kiderült, valamilyen, a gombákból származó anyag teljesen elpusztította a környező területeken élő baktériumokat.
Az elkövetkező hónapokban Fleming számos kísérletet végzett az általa penicillinnek elkeresztelt erősen antibakteriális hatású anyaggal. Kiderítette, hogy a felfedezett anyag sok bakteriális eredető betegség kórokozóját ugyanúgy elpusztítja, mint a Staphylococcusokat, ugyanakkor nem zavarja a fehérvérsejtek normális mőködését. Az új anyaggal kapcsolatos kutatásai rámutattak, hogy az nem károsítja az egészséges szervezetet, továbbá, hogy nem minden baktériumra van végzetes hatással, mely tulajdonsága lehetővé teszi ezen baktériumok izolálását. Flemingnek és munkatársainak azonban nem sikerült magát a hatóanyagot kivonniuk a gombatelep által termelt anyagból, s emiatt a penicillin átütő sikere az 1940-es évekig váratott magára, gyógyító tulajdonságát csupán ekkor fejthette ki először

Volt egyszer egy szegény skót farmer. Egy napon, miközben valami megélhetést próbált szerezni a családjának, segélykiáltást hallott egy közeli mocsárból. Eldobta a szerszámait és odaszaladt a láphoz.
Egy rémült fiút talált ott, derékig elmerülve a fekete iszapban, aki kiáltozva próbálta kiszabadítani magát. Fleming farmer megmentette a fiút a hosszú, borzalmas haláltól.
Másnap egy díszes hintó gördült a skót szegényes portájára. Egy elegáns nemes ember szállt ki belőle és a megmentett fiú apjaként mutatkozott be.
– Szeretném megfizetni neked, hogy megmentetted a fiam életét.
– Nem fogadhatok el fizetséget azért, amit tettem – válaszolta a skót farmer, és egy legyintéssel elutasította az ajánlatot. Ekkor lépett ki a házból a farmer fia. 
– Ez a te fiadő – kérdezte a nemesember.
– Igen – válaszolta büszkén a farmer.
–  Akkor egyezzünk meg. Hadd biztosítsam neki azt az oktatást, amit az én fiam fog kapni. Ha a gyerek olyan, mint az apja, akkor bizonyosan olyan ember lesz belőle, akire mind a ketten büszkék leszünk.
ÍGY IS LETT!
Fleming fia a legjobb iskolákba járt, és mikor eljött az ideje, diplomát szerzett a St. Mary kórház orvosi karán Londonban. Nemsokára az egész világ megismerte a nevét: ő volt a kiváló Sir Alexander Fleming, a penicillin feltalálója.
Évekkel később, ugyanannak a nemesembernek a fia, aki megmenekült a mocsárból, tüdőgyulladást kapott. És mi mentette meg az életétő
A penicillin!
Hogy hívták a nemesembertő
Lord Randolph Churchill.
És a fiátő
Sir Winston Churchill.

Kedves történet, bár állítólag az egész csak puszta kitaláció. Annyi igaz belőle, hogy 1943-ban Churchill tüdőgyulladást kapott Tunéziában, személyi orvosa és Lord Moran mentette meg az életét.
A Daily Telegraph és a Morning Post, 1943. december 21.-én ugyan világgá kürtölte, hogy a penicillin mentette meg Churchill életét, de ez sem igaz, Moran szulfonamidokkal kezelte Churchillt. A szulfonamidokat a náci Németországban fejlesztették ki, a történetet ezért a brit hazafias hevület átírta, így születhetett meg a fenti legenda.
Ha a történet nem is áll a valóság talaján, üzenete örökérvényő: kölcsönkenyér visszajár!