„Szóval azt akarod megtudni, hogy milyen az igazi orvosságos ember? Ő az, aki soha nem nevezi magát orvosságos embernek, nem küld ki meghívókat, és nincs városi rendelője. Nem kéri azt se, hogy menjél el hozzá, de ha szükséged van rá, felkeresheted. Mindig az övéi között fogod megtalálni, ott ahova küldetése szól. Ha elhagyná a szülőföldjét, elveszítené az erejét is, mert gyógyító képességét azért kapta Istentől, hogy népét segítse.”
Louis Farmer, onondaga főnök ezekkel a szavakkal válaszolt egy jóindulatú újságíró érdeklődő kérdéseire, vagy harminc évvel ezelőtt.

Hogyan találkozhatunk manapság ezekkel az orvosságos emberekkel, és hogyan kerülhet egy „igazi orvosságos ember” a nagyvárosokba? Legtöbbször úgy, hogy a tartományi indián egészségügyi központból, az indiánügyi hivatalokból, vagy egyszerűen valamelyik városban működő indián közösségből kap meghívást. Torontóban 30 ezer ember vallja magát indiánnak. Sokan vannak közöttük, akik segítségre szorulnak, és hagyományok szerint működő orvosságos ember ritkán terem városi környezetben.
Az orvosságos ember elnevezés a több száz eredeti indián nyelvben előforduló, különböző gyógyító tevékenységet jelentő szavak magyar megfelelője. A nagyvárosokban és vonzáskörzetükben mostanában hagyományos gyógyítónak vagy a hagyományok szerint gyógyítónak hívják őket. Az öregebbek, vagy a városoktól messze lakók továbbra is az orvosságos ember kifejezést használják, mikor a közösségeikben élő és működő, különféle rendű-rangú, erejű és hatáskörű gyógyítókról beszélnek. Mert ma is vannak látóik, szellemeket segítségül hívó, szertartásokon keresztül gyógyító embereik, aztán füvesek, javasok és szentek
Jan Longboat, mohauk füvesasszony a Hat Nemzet nevű irokéz rezervátumból utazik évente háromszor-négyszer Torontóba. Néha az indián egészségügyi központban rendel, néha orvostanhallgatóknak tart előadást, néha természetgyógyászokat felkészítő programokat vezet. Nyilvános beszélgetések során a gyógynövényes tudást nemzetségének kulturális hagyománya részeként tanítja:
„A régiek életében a gyógynövények nem számítottak különleges csodaszernek, a mindennapi táplálkozás természetes részét képezték Mindig az évszakokat követtük, az évszakok szerint éltünk. Azt ettük és ittuk, amit a természet kínált, amit közvetlen környezetünktől kaptunk. Állandó mozgásban voltunk. Nyáron gyűjtögettünk, ősszel betakarítottunk és tartósítottunk, télen vadászni, tavasszal halászni jártunk. Mindenkinek volt kertje. Negyven-ötven évvel ezelőtt a cukorbaj és a rák még ismeretlen volt falvainkban. A mindennapi élet fenntartásához egészséges gondolkodásra, és állandó testmozgásra volt szükség. De a lélekkel is mindig törődtünk. Szertartás kísérte a magvak előkészítését, a kertek megnyitását, az első termés megjelenését, és a betakarítást. ”

A rítusok, a rendszeres ima és a hálaadás rendezték a szellemet és a lelket. Az érzelmeket pedig a család, és a közösségi együttlét tartotta rendben. Az együttlét is az évszakok szerint öltött különböző formát. Az első fagyok beálltával például Jan Longboat falujában minden ház tűzhelyén megjelent a gőzölgő edény, melyben a négy gyökér (szasszafra, martilapu, vadgyömbér és kálmos) keverékéből készült teát tartották melegen. E körül gyűltek össze a család tagjai, és ide hívták meg a vendégeket is. A havazás kezdete jelezte, hogy elérkezett a mesemondás ideje.

A mesélés könnyen összehozta és együtt tartotta az embereket, emellett létfontosságú tanító eszköznek számított a szóbeli hagyományokra támaszkodó népeknél. Ez volt az elméleti tudás megszerzésének és átadásának leghatékonyabb módja. Az együttlét mellett a téli időszak legfontosabb orvossága az álomlátás volt. Az öregek szerint mikor a természet pihen, a földhöz való egészséges kapcsolódás az álmokon keresztül történik, erre van legnagyobb szükségünk télen az egyensúly fenntartásához. Jan Longboat úgy gondolja, hogy a hagyományos életforma megismerése alapfeltétel az egészséges életszemlélet kialakításához és a gyógynövények tanulmányozásához is.

Tom Porter, mohauk spirituális vezető, a vének tanácsának a tagja. Azokat a történeteket meséli mindenütt, amiket nagyanyjától és a falubeli öregektől tanult. Néha Torontóba is ellátogat, de többnyire a környéken levő irokéz települések iskoláiban fordul meg .
Az orvosságos szót a Teremtőtől származó, a teljességet és az egészséget visszaállító és megőrző dolgok, vagy a dolgokban levő erők megjelölésére ma is gyakran használják az indiánok. Ilyen alapon érthető, hogy a kultúra bizonyos elemeit, a dobot, a táncot, a dalt, magát a kimondott szót és a hagyományos történeteket is az orvosságos jelzővel illetik. Sokan vannak, akik Tom Porter szavait és történeteit is orvosságnak tartják, mert a teljesség felé vezetik a szellemet és a lelket. A gondolatmenetet mindig az irokéz teremtéstörténettel indítja. Szerinte ahhoz, hogy ezen a világon bármit valóban megértsünk, ismernünk kell az eredetét, és meg kell tanulnunk azt is, hogy eleink hogyan gondolkodtak róla.
A gyógynövények természetéről is érdekes dolgokat tudhatunk meg az irokézek teremtéstörténetéből. E szerint a gyógynövények még abból az időből származnak, amikor az első ikertestvér-pár együtt járt a földön. Ahogy jöttek-mentek a világban, újabb és újabb állatfajtákat és növényi formákat hoztak létre. Az ehhez szükséges erőt Istentől kapták, Isten hatalmazta fel őket. A jobbkezes testvértől való gyógynövények mind hasznosak, jóindulatúak, barátságosak és biztonságosak. A balkezestől valók másképpen működnek, ezért vigyázni kell velük. Egy részük hasonlít a gyógynövényekhez, de gyógyhatásuk nincs, más részük viszont kifejezetten ártalmas, vagy a gyógyhatás mellett ártó hatású is lehet.

Jó példa a kiszámíthatatlan természetű növényekre a kanadai gyömbér. Az öregek soha nem vitték be a házba, vagy a pajtába tették, vagy a kert végében találtak neki helyet. A gyömbér igen szeszélyes, sértődékeny növény, ha nem tetszik neki, ami körülötte zajlik, bármikor ”támadásba” lendülhet. A jobbkezes testvér ilyesmit soha nem teremtett volna. De ne gondoljunk arra, hogy a balkezes testvér gonosz lenne, ő csak a világ kiszámíthatatlanabb részéért felelős. Mikor Isten a két testvért végül elválasztotta egymástól, a jobbkezes a napos oldal, a balkezes a sötét oldal felett kapott hatalmat. Mindkét oldal a teremtett világ része, nekünk pedig az a dolgunk hogy mindkettőhöz alkalmazkodjunk.
Azt azonban tudnunk kell, hogy az éjszakai része a teremtett világnak csalafintasággal teli, kiszámíthatatlan, könnyen bajba keveredik az ember, ha nem vigyáz. Ha figyelünk rá, és együttműködünk vele, a balkezes testvér éberségre és óvatosságra tanít. Semmiképpen sem vezet jóra, ha megharagítjuk, és mindig tartsuk észben, hogy az övé a ”fele királyság”.

Pesovár Anna
MAG közösség, Torontó