A 81. Ünnepi Könyvhét alkalmából új könyvvel jelentkezett Dr. Lenkei Gábor. Az orvos-író 2003-ban robbant be a köztudatba „Cenzúrázott Egészség” című könyvével, amely máig több mint 130.000 példányban kelt el. Mostani kötete, a „Mentőöv beteg emberek számára” igazi hiánypótló mű. Hogy miért, kiderül a szerzővel készült riportunkból. - Utoljára a zsírokról beszélgettünk, és már akkor megsúgta, hogy készül az új könyv. Mióta dolgozik rajta? - Gyakorlatilag évek óta. Amióta megjelent a Cenzúrázott Egészség, folyamatosan fordultak hozzám olyan emberek, akik konkrét betegségekkel kapcsolatban kértek konkrét tanácsot. Azt akarták tudni mire milyen vitamint szedjenek. Megmondom őszintén, eleinte nem voltam felkészülve erre. - Pedig ez természetes, ha az emberek meglátnak egy orvost, rögtön a bajaikat kezdik sorolni. - Tényleg megfigyelhető ez, de a Cenzúrázott Egészség című könyv megírásával inkább az volt a célom, hogy az egészség megőrzésének lehetőségét tegyem széles körben ismertté, nem terápiának szántam az abban leírtakat. Aztán sokan megkerestek, hogy hol tudnák beszerezni a könyvben bemutatott vitamin, ásványi anyag összeállításokat, és így kezdtem ezzel behatóbban foglalkozni. Tudtam, hogy sokan kezdték el úgy fogyasztani azokat, hogy már volt valamilyen kialakult betegségük, de magam is meglepődtem, amikor elkezdtek beszámolni a sokszor csodába illő egészségjavulásokról. Aztán a hír szájról-szájra kezdett terjedni, és ekkor kaptam a megkereséseket a konkrét betegségekkel kapcsolatban. Először megpróbáltam mindenkivel találkozni, de ez lehetetlen volt. Később az öcsém, aki szintén orvos, vette át ezt tőlem, de még mindig nem tudtunk az összes megkeresésre válaszolni. Végül úgy döntöttem, hogy írok egy könyvet, hogy megválaszoljak minden kérdést. - Ez lett a Mentőöv beteg emberek számára? - Nem, még 2006-ban kiadtam a Cenzúrázatlan Egészség című könyvet, amely a maga nemében egy nagyon értékes könyv volt, rengeteg hasznos adattal, de aztán később, amikor újra elolvastam, rájöttem, hogy túl sok mindent próbáltam elmondani, és egy-két dologban a nézőpontom is megváltozott, ezért visszavontam a könyvet a piacról. Elhatároztam, hogy a könyv sűrű tartalmát több, jobban érthető kötetre bontom. Ennek egyik része a Mentőöv, de lesz még több része. Aztán némi tudományos vitába keveredtem néhány állami hivatallal, azzal kapcsolatban, hogy mennyi vitamint is kell fogyasztani, amire ők hatalmi szóval igyekeztek pontot tenni. Ennek kezelése meglehetősen lekötötte a figyelmemet, de végül is született belőle egy érdekes könyv, az Egészségre Ártalmas. Végül 2010 elején adódott az alkalom, hogy összeszedjem a gondolataimat, és az elmúlt évek tapasztalati és kutatási adatait. Így született a Mentőöv beteg emberek számára. - Említette, hogy eredetileg az egészségesekhez igyekezett szólni. Hogy lett végül ez mégis egy betegeknek szóló könyv? - Úgy, hogy orvosként nem mehetek el szó nélkül a betegségek mellett, ahogy azt sem tehetem meg, hogy nem nyújtok elsősegélyt, amikor az szükséges. Ma is az a célom, hogy egy Új Egészségkultúrát alapozzak meg, de ehhez szükséges, hogy mentőövet dobjunk azoknak, akiket már baj ért. Mindazok, akik betegségükkel kapcsolatban tanácsért fordultak hozzám az elmúlt időben, megkapják a válaszokat ebből a könyvből. Mostanra kristályosodott ki, hogy pontosan mi a betegségek kialakulásának folyamata, és es hol van az én egészségjavító szerepem a betegség visszafordításában. Egy betegség nem máról holnapra alakul ki, hanem pontosan nyomon követhető, hogy milyen stádiumokon halad keresztül valaki, mire megbetegszik. Ennek az ábrája és leírása megtalálható a könyvben. Szintén elmagyarázom, hogy hogyan működik együtt a hivatalos orvoslás gyógyító tevékenysége, és az általános egészség-rehabilitáció. - Ezek szerint nem támadja az orvostudományt a könyvben? - Sosem támadtam, ahogy most sem. Minden könyvemben leírtam, mindig elmondom, hogy a kollégák döntő többsége őszintén segíteni akaró, becsületes szakember. A könyvben éppen arról írok, hogy milyen jól megfér egymás mellett a konkrét betegség terápiája, és az egészség megerősítése, és hogy hogyan támogatják ezek egymást. - Az egészség helyreállítását, gondolom, a vitaminok használatával javasolja? - Csak részben. Tény, hogy a vitaminoknak döntő szerepe lehet ebben, de még sok tényező van ehhez, például a víz, az egyéb tápanyagok vagy a test edzettsége. Ezekről mind szólok a könyvben. Itt most tényleg teljes képet kaphat valaki, hogy hogyan fogjon neki egészsége helyreállításához. Az azonban igaz, hogy ebben a könyvben minden korábbinál több részletet fedek fel egyes vitaminok létfontosságú szerepéről és hatásairól a betegségekkel és egészséggel összefüggésben. Megmutatom azt is, hogy még mennyi tudás lenne szerintem elérhető ebben a témában. Nagyon komoly kutatómunka áll mögöttünk, és nagyon sok gyakorlati tapasztalat. Beszélek a könyvben a stressz szerepéről is az életünkben. Ez a rész különösen izgalmas lehet, mert talán sikerül egy teljesen új értelmet adni annak, hogy mit érdemes kezdeni a stresszel és hogyan kezeljük. Igyekeztem egy egyszerűen követhető és pontos lépéssorozatot adni a gyógyulni vágyóknak arra vonatkozóan, hogy hogyan találjanak vissza az egészséges állapotba. Fontos, hogy a módszer nem követel meg olyan dolgokat, amelyek teljesíthetetlenek, vagy gyökerestől felforgatják valaki életét. Abból indultam ki, hogy mi az, amivel én jól érezném magam, amit én szívesen megtennék, ha nekem kellene kilábalnom egy betegségből. Semmi olyat nem szoktam elvárni, amire én magam is azt mondanám, hogy „na ne már”. - Még nem láttam, hogy ez így máshol megjelent volna. Ilyen szempontból nevezhetjük hiánypótlónak a művet? - Szeretném, ha sok embernek tudnék ezzel segíteni, és igyekeztem hasznos tanácsokkal szolgálni. Ha van ilyen hiány, nagyon örülök, ha pótolhattam. Végül is az utóbbi néhány évben is hiánypótlással foglalkoztam. A vitaminok hiányéival -A könyv borítóján láttam, hogy megnevezi a világ legjobb gyógyítóját is. Elárulja ki az? - Szerintem a könyvből érdemes megtudni. Egy biztos, közelebb lakik hozzánk, mint hinnénk. - Mentőöv beteg emberek számára. Csak betegeknek szól ez a könyv? - Messzemenően nem. Egészségeseknek is tanulságos olvasmány, hiszen segíthet elkerülni a bajt, illetve annak a rengeteg embernek, aki szeretne segíteni egy beteg szertettének vagy hozzátartozójának. - Hogyan tovább? - Most, hogy ezzel a könyvvel teljesítettem a kötelességem a gyógyulni vágyók felé, nekifogok, hogy egy sorozatot írjak az egészségről. Ezzel lesz teljes az a munka, ami a Cenzúrázott Egészséggel indult. A sorozat egy-egy részében az egészséges életmód egy-egy elemével fogok foglalkozni, különös tekintettel a táplálkozásra, illetve lesz egy könyv, ami bemutatja, hogy is maga az egészség, egy, ami alapszinten és közérthetően elmagyarázza a testünk főbb működési elemét, illetve írok majd a lelki tényezőkről is. Azt gondolom, ez roppant fontos téma, hiszen nemzeti szinten milliárdokat spórolhatnánk, ha valóban széles körben tudnánk megelőzni a betegségeket. Elérhetővé kell tenni a tudást az emberek számára, és arra kell ösztönözni őket, hogy minél hatékonyabban törődjenek magukkal, ráadásul mindezt egyszerűen követhető módon.
|